BETA nonprofit public democratic european moderated

Search

#Demokrácia

Nem mindig a legnépszerűbb döntés a legjobb döntés. Hosszú bejegyzés, előre is elnézést érte. Először is, hadd kezdjem azzal, hogy büszke vagyok a TISZA kormányzásának első 110 napjára. Arra, hogy sikerült a minden szempontból a csőd szélére vezetett hazánkat visszarántani a szakadék széléről. Örülök annak, hogy már több mint 100 pontot sikerült teljesítenünk a TISZA vállalásaiból. Nagy dolog, hogy sikerült hazahoznunk az elveszettnek hitt 6000 milliárd forint uniós forrást, valamint, hogy ezermilliárd forinttal javítottuk a költségvetés helyzetét. Jó hír a százezer forintos iskolakezdési támogatás, a tűzifa és a vényköteles gyógyszerek áfájának csökkentése, a szociális tűzifa keretének megduplázása valamint 2027-től az öregségi nyugdíj minimumának 120 ezer forintra emelése. Eddig majd 3000 milliárd forint közvagyont szereztünk vissza az embereknek és százmilliárdokat fogtunk meg a túlárazott beruházásokon. Ahogy vállaltuk, új köztársasági elnökünk van és hamarosan megválasztásra kerül az új legfőbb ügyész és az Alkotmánybíróság új elnöke. Megszűnt az uszító gyűlöletpropaganda és felszabadítottuk a közmédiát. Óriási vasútfejlesztési és bérlakásépítési programot indítottunk. Soha nem látott összefogással három hőhullámot és két energiaválságot kezeltünk sikerrel. Két hét alatt levezényeltünk egy három évtizede nem látott építkezést a Dunán. Rengeteg intézmény és hivatal teljes vezetését lecseréltük és az új vezetőket jórészt nyílt pályázaton választottuk ki. A sor hosszan lenne folytatható. De ami most a legtöbbeket érdekel, teljesítve az egyik legfőbb vállalásunkat, rekord idő alatt létrehoztuk Európa talán legerősebb korrupcióellenes intézményét, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalt. Emellett hazánk csatlakozik az Európai Ügyészséghez. Pontosan azért, mert tudjuk, hogy a magyarok többsége nem egy egyszerű kormányváltásra, hanem rendszerváltásra és igazságtételre szavazott. Száztíz nappal a kormányváltás után Magyarországnak van Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatala. sokan azt mondták, hogy ez lehetetlen. Azt mondták, ehhez évek kellenek. Hogy nem lesz hozzá kétharmad. Hogy nem lesz hozzá politikai akarat. Hogy az érintettek majd megakadályozzák. Hogy egy ilyen intézményt Magyarországon egyszerűen nem lehet létrehozni. De mi megcsináltuk! Szeretném újra világossá tenni, hogy soha nem vállaltunk olyat (és más kormány sem vállal ilyet), hogy minden vezetői pozícióra meg fogjuk a közvéleménnyel szavaztatni a jelölteket. Ahogy egyetlen kormány vagy Parlament sem teszi ezt például a NAV elnökkel, kórházigazgatókkal, vagy épp a MÁV és a bíróságok vezetőivel sem. De ugyanúgy nem kéri ki az emberek közvetlen véleményét a köztársasági elnök sem, amikor jelöli nemsokára az új legfőbb ügyészt. És hogy miért nem? Azért mert nem a közvélemény és az állampolgárok felelőssége, hogy ki az adott pozícióra a legmegfelelőbb jelölt, hanem azé, aki kinevezi. Pontosan tudom, hogy az egész társadalom (beleértve minket is) elkezdte újra tanulni a demokráciát, hiszen hosszú évekig nem igazán volt benne részünk. Érzem azt is, hogy ebben a folyamatban lesznek döccenők, akár néha személyes csalódások is, de ettől függetlenül fenntartom, hogy a mi felelősségünk mindent elmagyarázni, akár a közvetett képviselet lényegét, amikor bizonyos döntések meghozataláért vagy személyek kinevezéséért a megválasztott vezető a felelős. Nem egy influenszer, nem egy volt politikus és nem is a közvélemény többsége. Ha mindig a közvélemény döntene kinevezésekről, jogszabályokról, költségvetésről, adókról, akkor az ország kormányozhatatlanná válna. Tudomásul kell venni mindenkinek (nekünk is), hogy nem mindig a legnépszerűbb döntés a jó döntés. A TISZA-kormány tagjai és a képviselőink négy évre vállaltak szolgálatot és esküdtek fel a hazájukra. Mindent ennek rendelnek alá és minden döntést ennek tudatában hoznak meg, akkor is ha az adott pillanatban ez nem tűnik népszerűnek. Lehet ezért minket kritizálni, lehet velünk egyet nem érteni, de a mi lelkiismeretünk tiszta. Nálunk jobban senki nem szeretné az elsíbolt állami vagyonok visszaszerzését és a felelősök megbüntetését. Minden ehhez szükséges döntést meghozunk. Minden szükséges jogszabályt módosítunk, hogy a vizsgálatok és a büntetőeljárások rövidüljenek. A jogállami keretekre viszont továbbra is ügyelnünk kell, mert csak így lehet hiteles a folyamat. Nem szeretnék külön kitérni a napokban terjesztett összeesküvés-elméletekre és hamis vádakra, hiszen semmi nem igaz belőlük. Pontosan tudható, hogy miért érdeke a Fidesznek és más bukott politikusoknak a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal munkájának megnehezítése és a hitelességének rombolása. Mi viszont ezt nem fogjuk hagyni és a létező legerősebb Hivatal felállítása a célunk, szakmai, elkötelezett és megalkuvást soha nem tűrő vezetőkkel. Megköszönöm, ha ebben minél többen támogattok minket. Természetesen ha valaki a 110 napos kormányzásunk eredményei mellett egy neki nem tetsző személyi döntés miatt eltávolodik a TISZA-tól, ehhez is szíve joga van. Mi viszont semmilyen nyomásra nem fogunk engedni sem az eskünkből, sem a vállalásainkból. Részemről a kérdés a fentiek szerint lezárva. Folytatjuk a kormányzást és egy működő és emberséges Magyarország felépítését, ami a feladatunk. Amiért ránk szavaztatok. Szép vasárnapot! #TISZA #kormányzás #demokrácia

82 years ago, thousands of people in Slovakia stood up against fascism and fought for freedom. Their courage reminds us that peace, freedom, and democracy are not a given. I am grateful that I could honor their memory today in Banská Bystrica. Honor the memory of all who... (translated)

The Slovak National Uprising carries three important messages from our national history. First, Slovaks and Slovak women opposed fascism even at the cost of their own lives. Second, through their heroism, they showed the Allies in the West that Slovakia belongs to the civilized, democratic... (translated)

In Finland, one can be a Lutheran, Pentecostal, Catholic, Orthodox, Jewish, Muslim - or even non-religious - as a minister. This country is a democracy, not a theocracy. Sometimes those "persus" (True Finns) are like the Taliban, just from a different angle. (translated)

In Timothy Garton Ash's article, it is stated that Americans have less than a hundred days to save their democracy by preventing an election supported by Donald Trump and his manipulations, while highlighting the historical weakening of liberal democracy in the USA over the past 60 years. (translated)

Američania majú menej ako sto dní na záchranu svojej demokracie
hvg.hu 4w

According to Howard French's analysis, Donald Trump's corruption poses the greatest danger to American democracy, as his legacy will have a lasting detrimental impact on the rule of law, and his successor will have to work to heal the wounds he caused. (translated)

Foreign Policy-elemzés: Trump korrupciója jelenti a legnagyobb veszélyt az amerikai demokráciára
Index.hu Jul 28

Lech Walesa v interjúban Magyar Péternek arra figyelmeztetett, hogy ha Magyarországon a következő három hónapban nem kerülnek börtönbe a magyar nemzet ellen elkövetett bűncselekmények elkövetői, akkor a magyarok is hasonló sorsra juthatnak, mint a lengyelek, és hangsúlyozta, hogy a demokrácia előmozdításához határozottság szükséges. #LechWalesa #ukrajna #demokrácia

Lech Walesa Magyar Péternek: Ha még senki sincs börtönben, dolgozzanak gyorsabban
444 Jul 28

Lech Wałęsa, a lengyel Szolidaritás mozgalom vezetője, figyelmeztette Magyar Pétert, hogy ha a következő hónapokban nem történik előrelépés a bűnösök felelősségre vonásában Magyarországon, a demokráciát fenyegető veszélyek miatt a választók támogatása is csökkenni fog. #demokrácia #Lengyelország #LechWałęsa

Lech Wałęsa üzent Magyar Péternek: Ha puha vagy, akkor mindent a lehető legnagyobb mértékben akadályoznak. Ha viszont kemény vagy, ők lesznek puhák
24.hu Jul 28

Lech Walesa a HVG-nek adott interjújában arra figyelmeztette Magyar Pétert, hogy a nemzetállami paradigmát meg kell haladni, és ha a következő három hónapban nem indulnak büntetőeljárások a magyar nemzetellenes bűncselekmények miatt, Magyarország is vesztesként fogja megélni a folyamatokat, mint ahogyan Lengyelország tette a múltban. #LechWalesa #demokrácia #politika

Lech Walesa keménységre buzdította Magyar Pétert

Úgy vélem, ez történelmünk egyik legsúlyosabb támadása a demokrácia ellen. Én még soha nem láttam, hogy diákokat így megverjenek, elhurcoljanak és bűnözőként bánjanak velük azért, mert felemelték a hangjukat.

AK47-essel rohant a tüntető diákokra a rendőr Indiában, belebukott a miniszter a rendőri erőszakba
444.hu
Orbán Viktor Jul 27

Ma Magyarországon a kizárólagos hatalomgyakorlás érdekében a demokrácia és a jogállam felszámolása történik. Ez bűncselekmény

Orbán Viktor súlyos vádat fogalmazott meg: Ez bűncselekmény
index.hu
Index.hu Jul 27

Orbán Viktor a demokrácia és a jogállam felszámolását bűncselekménynek nevezte, és kritizálta a személyre szabott, visszamenőleges hatályú jogszabályokat, amelyekkel politikai ellenfeleit kizárták a hatalomból. #demokrácia #jogállam #OrbánViktor

Orbán Viktor súlyos vádat fogalmazott meg: Ez bűncselekmény
Index.hu Jul 27

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció volt elnöke, esszéjében a hatalom végességéről értekezik, kiemelve, hogy a politikai vezetők gyakran elfelejtik, hogy hatalmuk ideiglenes, és hajlamosak azonosítani magukat az országgal, miközben a demokrácia lényege a megbízások átmenetiségében rejlik. #GyurcsányFerenc #hatalom #demokrácia

Gyurcsány Ferenc szerint van, aki már azt hiszi, hogy ő maga az ország

Úgy gondolom, hogy a bíróságok előtt ismert szélsőségesek és iszlamisták szabadságjogait többé nem szabad magasabbra értékelnünk, különösen, amikor emberek élete és testi épsége kerül veszélybe. A szabad demokráciánk elleni hadüzenetet nem veszem félvállról. Egy konkrét és jelentős fenyegetéssel szembesülve a lakosság védelmét tartom a legfontosabb prioritásnak.

Szivárványszínben a Brandenburgi-kapu a berlini terrortámadás után
444.hu
Aktuality.sk Jul 27

V článku Peter Bárdy reflektuje na myšlienku založenia Druhej Slovenskej republiky, ktorú navrhuje Ján Mazák, s dôrazom na potrebu reformy ústavy a zlepšenia demokratických a občianskych práv po dlhoročnej vláde autokratických lídrov, ako boli Vladimír Mečiar a Robert Fico. #DruháSlovenskáRepublika #demokracia #ústava

Má zmysel nanovo založiť Slovenskú republiku? (komentár Petra Bárdyho)
hvg.hu Jul 27

A Huffington Post elemzése arról szól, hogy az Egyesült Államok tanulhat-e a magyar példából, amelyben a polgárok visszautasították a liberális kívülállóktól való megmentést hirdető autokratikus vezetést, így új esélyt adva a demokráciának, miközben Orbán Viktor rendszerét nemrégiben Magyar Péter lebontotta. #demokrácia #Orbán #autokratizmus

Huffington Post-elemzés: Vissza tud-e táncolni az USA a szakadék széléről a magyar példát követve?
hvg.hu Jul 26

A Die Presse cikkében Jürgen Streihammer rámutat, hogy Orbán Viktor lélegzetelállító tempóban bontja le a Fidesz hatalmát Magyarországon, miközben kérdésként merül fel, hogy valósággal lehet-e rendre utasítani a törvényesség határát súroló eszközökkel végzett reformokat. #OrbánViktor #Fidesz #demokrácia

Die Presse: Jól halad a Fidesz szétverése, szorul a hurok Orbán klikkje körül
Index.hu Jul 25

Orbán Viktor Tusványoson, először ellenzékből beszélve, bírálta a jelenlegi kormányt, amelyet a régi kommunista rendszerhez hasonló visszaélésekkel vádolt, és elnézést kért a Fideszből érkezett Magyar Péter miatt, miközben hangsúlyozta, hogy a magyar demokrácia és politikai rendszer veszélyben van. #OrbánViktor #Tusványos #ellenzék

Orbán Viktor Tusványoson: Elnézést kell kérnem Önöktől, az országot felforgató miniszterelnök a mi sorainkból érkezett
Index.hu Jul 25

Orbán Viktor a tusványosi beszédében elnézést kért mindenkitől, belátta, hogy hibázott, és hangsúlyozta, hogy Magyarországot meg kell védeni a bevándorlástól és a „brüsszeli gyarmatosítástól”, miközben a kormányzás nehézségéről és a magyar helyzet újraértékeléséről is beszélt. #OrbánViktor #Tusványos #demokrácia

Orbán Viktor elnézést kért mindenkitől, belátta, hogy hibázott
Index.hu Jul 25

Orbán Viktor Tusnádfürdőn tartott beszédében hangsúlyozta, hogy Magyarország nem válik bevándorlóországgá vagy brüsszeli gyarmattá, és figyelmeztetett a közelgő gazdasági problémákra, míg kritizálta az ellenzék jogalkotási intézkedéseit, melyek szerinte aláássák a demokráciát. #OrbánViktor #Tusványos #magyarpolitika

Orbán Viktor: Kiderült, hogy ez a valóság