BETA nonprofit public democratic european moderated

Search

#rendszerváltás

Nem mindig a legnépszerűbb döntés a legjobb döntés. Hosszú bejegyzés, előre is elnézést érte. Először is, hadd kezdjem azzal, hogy büszke vagyok a TISZA kormányzásának első 110 napjára. Arra, hogy sikerült a minden szempontból a csőd szélére vezetett hazánkat visszarántani a szakadék széléről. Örülök annak, hogy már több mint 100 pontot sikerült teljesítenünk a TISZA vállalásaiból. Nagy dolog, hogy sikerült hazahoznunk az elveszettnek hitt 6000 milliárd forint uniós forrást, valamint, hogy ezermilliárd forinttal javítottuk a költségvetés helyzetét. Jó hír a százezer forintos iskolakezdési támogatás, a tűzifa és a vényköteles gyógyszerek áfájának csökkentése, a szociális tűzifa keretének megduplázása valamint 2027-től az öregségi nyugdíj minimumának 120 ezer forintra emelése. Eddig majd 3000 milliárd forint közvagyont szereztünk vissza az embereknek és százmilliárdokat fogtunk meg a túlárazott beruházásokon. Ahogy vállaltuk, új köztársasági elnökünk van és hamarosan megválasztásra kerül az új legfőbb ügyész és az Alkotmánybíróság új elnöke. Megszűnt az uszító gyűlöletpropaganda és felszabadítottuk a közmédiát. Óriási vasútfejlesztési és bérlakásépítési programot indítottunk. Soha nem látott összefogással három hőhullámot és két energiaválságot kezeltünk sikerrel. Két hét alatt levezényeltünk egy három évtizede nem látott építkezést a Dunán. Rengeteg intézmény és hivatal teljes vezetését lecseréltük és az új vezetőket jórészt nyílt pályázaton választottuk ki. A sor hosszan lenne folytatható. De ami most a legtöbbeket érdekel, teljesítve az egyik legfőbb vállalásunkat, rekord idő alatt létrehoztuk Európa talán legerősebb korrupcióellenes intézményét, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalt. Emellett hazánk csatlakozik az Európai Ügyészséghez. Pontosan azért, mert tudjuk, hogy a magyarok többsége nem egy egyszerű kormányváltásra, hanem rendszerváltásra és igazságtételre szavazott. Száztíz nappal a kormányváltás után Magyarországnak van Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatala. sokan azt mondták, hogy ez lehetetlen. Azt mondták, ehhez évek kellenek. Hogy nem lesz hozzá kétharmad. Hogy nem lesz hozzá politikai akarat. Hogy az érintettek majd megakadályozzák. Hogy egy ilyen intézményt Magyarországon egyszerűen nem lehet létrehozni. De mi megcsináltuk! Szeretném újra világossá tenni, hogy soha nem vállaltunk olyat (és más kormány sem vállal ilyet), hogy minden vezetői pozícióra meg fogjuk a közvéleménnyel szavaztatni a jelölteket. Ahogy egyetlen kormány vagy Parlament sem teszi ezt például a NAV elnökkel, kórházigazgatókkal, vagy épp a MÁV és a bíróságok vezetőivel sem. De ugyanúgy nem kéri ki az emberek közvetlen véleményét a köztársasági elnök sem, amikor jelöli nemsokára az új legfőbb ügyészt. És hogy miért nem? Azért mert nem a közvélemény és az állampolgárok felelőssége, hogy ki az adott pozícióra a legmegfelelőbb jelölt, hanem azé, aki kinevezi. Pontosan tudom, hogy az egész társadalom (beleértve minket is) elkezdte újra tanulni a demokráciát, hiszen hosszú évekig nem igazán volt benne részünk. Érzem azt is, hogy ebben a folyamatban lesznek döccenők, akár néha személyes csalódások is, de ettől függetlenül fenntartom, hogy a mi felelősségünk mindent elmagyarázni, akár a közvetett képviselet lényegét, amikor bizonyos döntések meghozataláért vagy személyek kinevezéséért a megválasztott vezető a felelős. Nem egy influenszer, nem egy volt politikus és nem is a közvélemény többsége. Ha mindig a közvélemény döntene kinevezésekről, jogszabályokról, költségvetésről, adókról, akkor az ország kormányozhatatlanná válna. Tudomásul kell venni mindenkinek (nekünk is), hogy nem mindig a legnépszerűbb döntés a jó döntés. A TISZA-kormány tagjai és a képviselőink négy évre vállaltak szolgálatot és esküdtek fel a hazájukra. Mindent ennek rendelnek alá és minden döntést ennek tudatában hoznak meg, akkor is ha az adott pillanatban ez nem tűnik népszerűnek. Lehet ezért minket kritizálni, lehet velünk egyet nem érteni, de a mi lelkiismeretünk tiszta. Nálunk jobban senki nem szeretné az elsíbolt állami vagyonok visszaszerzését és a felelősök megbüntetését. Minden ehhez szükséges döntést meghozunk. Minden szükséges jogszabályt módosítunk, hogy a vizsgálatok és a büntetőeljárások rövidüljenek. A jogállami keretekre viszont továbbra is ügyelnünk kell, mert csak így lehet hiteles a folyamat. Nem szeretnék külön kitérni a napokban terjesztett összeesküvés-elméletekre és hamis vádakra, hiszen semmi nem igaz belőlük. Pontosan tudható, hogy miért érdeke a Fidesznek és más bukott politikusoknak a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal munkájának megnehezítése és a hitelességének rombolása. Mi viszont ezt nem fogjuk hagyni és a létező legerősebb Hivatal felállítása a célunk, szakmai, elkötelezett és megalkuvást soha nem tűrő vezetőkkel. Megköszönöm, ha ebben minél többen támogattok minket. Természetesen ha valaki a 110 napos kormányzásunk eredményei mellett egy neki nem tetsző személyi döntés miatt eltávolodik a TISZA-tól, ehhez is szíve joga van. Mi viszont semmilyen nyomásra nem fogunk engedni sem az eskünkből, sem a vállalásainkból. Részemről a kérdés a fentiek szerint lezárva. Folytatjuk a kormányzást és egy működő és emberséges Magyarország felépítését, ami a feladatunk. Amiért ránk szavaztatok. Szép vasárnapot! #TISZA #kormányzás #demokrácia

Beszéljünk őszintén a mai döntésről. A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal ma megválasztott elnöke és nyomozati elnökhelyettese a legveszélyesebb munkára vállalkoztak: a maffia elleni küzdelemre. Lehet a mai döntést kritizálni, azzal egyet nem érteni, de a TISZA képviselőinek és minisztereinek rendszerváltás iránti elkötelezettségét megkérdőjelezni nem. Sok sikert kívánok a nyomozóknak, rendőröknek, ügyészeknek, pénzügyi szakembereknek és vezetőknek! #maffiaellenes #rendvédelem #döntés

A 2026. augusztus 20-i nemzeti ünnepünkön Cserhalmi György Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze kapja meg a Magyar Érdemrend nagykeresztjét. Cserhalmi György csodálatos színészi pályája mellett 1989. március 15-én is beírta magát a magyar történelembe, amikor a Magyar Televízió épülete előtt felolvasta az akkori ellenzék 12 pontját. Minden magyar ember nevében köszönöm Cserhalmi György színművész úrnak, amit a magyar kultúráért és a magyar nemzetért tett. Büszke vagyok rá, hogy ő kapja meg a rendszerváltás után először az egyik legmagasabb állami kitüntetést. #CserhalmiGyörgy #MagyarKultúra #NemzetiÜnnep

Azoknak, akik kételkednek a rendszerváltásban, álljon itt néhány tény: a Fidesz a saját felszámolásáról kérdezi a megmaradt szavazóit, ezer milliárdnyi közvagyon kerül vissza az államhoz, Hadházy Ákost meghívta a köztévé… #rendszerváltás #Fidesz #közvagyon

telex 3w

In his unconventional inauguration speech, András Baka openly criticized the Fidesz government's practices, emphasizing social divisions, the necessity of holding individuals accountable, and that the new power must avoid the mistakes of the previous regime, as well as ensure that every Hungarian citizen has a place in the new country. (translated)

Nem kímélte a NER-t, de az új hatalomnak is üzent Baka András
telex 4w

The problems of Hungarian electricity production, which have existed since the change of regime, are still felt today, especially due to the outages of the Paks Nuclear Power Plant, which lead to significant import costs and price increases, exacerbated by the lack of water-intensive hydropower projects like the Gabcikovo-Nagymaros project. (translated)

Ugyanaz a probléma az áramtermelésünkkel, mint a rendszerváltáskor, elment 40 év

A TISZA-frakció az imént titkos szavazással meghozta az eddigi egyik legfontosabb döntését: Dr. Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöljük Magyarország köztársasági elnökének. Dr. Baka András több évtizedes hazai és nemzetközi jogászi, bírói tapasztalattal rendelkezik. 1990 és 1998 között az Államigazgatási Főiskola főigazgatója volt. 1991 és 2008 között az Emberi Jogok Európai Bíróságának bírájaként szolgált, majd 2009-ben az Országgyűlés a Legfelsőbb Bíróság elnökévé választotta. Miután 2011-ben az Országgyűlés fideszes többsége jogellenesen, idő előtt eltávolította hivatalából, kúriai bíróként folytatta munkáját. Dr. Baka András egész eddigi életútja során kiemelten fontosnak tartotta a hatalmi ágak elválasztásának elvét, mindig következetesen kiállt a jogállam és a bírói függetlenség mellett. Életútja példát mutat a demokratikus jogállam és az alkotmányos elvek melletti elkötelezettségről. Meggyőződésünk, hogy Dr. Baka András tapasztalata és egész életútja során mutatott szakmai függetlensége különös értéket jelent abban az időszakban, melynek során Magyarország új alkotmányos berendezkedésének alapjait készülünk közösen megteremteni. Az előttünk álló alkotmányozási időszakban olyan köztársasági elnökre van szükség, akinek szakmai tekintélye, függetlensége és közjogi, alkotmányos tapasztalata biztos alapot jelent ahhoz, hogy hazánkat sikerrel visszavezessük a jogállami és alkotmányos útra. Dr. Baka András méltó arra, hogy megtestesítse az egész magyar nemzet egységét és hogy betöltse a köztársasági elnöki pozíciót. Az elmúlt hetekben sok ezer honfitársunk több tucat kiváló jelöltet ajánlott a TISZA közösségének figyelmébe, köztük számos kiváló szaktekintélyt, országos elismertségnek örvendő közéleti személyiséget. A TISZA vezetése tíz olyan jelölttel tárgyalt, akiknek személye garancia lehet a magyar nemzet egységének megteremtésére. Közülük a mai napon három jelöltet ajánlott a TISZA frakciójának a figyelmébe. A frakció titkos szavazással úgy döntött, hogy Dr. Baka Andrást jelöli Magyarország köztársasági elnökének. Az Országgyűlés augusztus 11-én szavaz az államfő személyéről. A frakció egyetértett abban, hogy Dr. Baka András személye a legerősebb garancia arra, hogy a köztársasági elnöki intézmény visszanyerje valódi méltóságát és képességét arra, hogy egyesítse a nemzetet, és ellensúlya legyen a mindenkori többségnek. Büszkék vagyunk arra, hogy a rendszerváltás óta először zajlott úgy az államfő kiválasztása, hogy nem pártalkuk alapján vagy pártjelöltek között döntünk, hanem egy valóban független, pártatlan, szakmájával és életútjával már bizonyított tekintélyt ajánlunk a nemzet élére. #BakaAndrás #köztársaságielnök #jogállam

444 Jul 25

A cikk Donald Trump második elnöki ciklusának belső működését és a hatalomgyakorlás új dimenzióit vizsgálja, kiemelve a titkos döntéshozatali folyamatokat és a médiának e folyamatok feltárásában betöltött szerepét, ami rávilágít arra, hogy a világpolitikát meghatározó döntések gyakran átláthatatlan körülmények között születnek. #DonaldTrump #Rendszerváltás #FehérHáz

Hogyan irányítja egy elmeroggyant a világunkat?
hvg.hu Jul 24

A cikk a kormány ügynökakták nyilvánosságra hozatalának várható következményeit elemzi, összehasonlítva a Stasi és Securitate példáival, és bemutatja, hogy a keleti blokk országai hogyan kezelték az állambiztonsági dokumentumok közzétételét a rendszerváltás után. #titkosszolgálatok #rendszerváltás #ügynökakták

Mire számíthatunk, ha a kormány nyilvánossá teszi az ügynökaktákat? A Stasi és a Securitate példája mutatja
24.hu Jul 24

Radnai Márk egy interjú során arra utalt, hogy a Fidesz vezetőinek elszámoltatása reális lehet a korrupció és összefonódások miatt, míg a társadalmi egyeztetés új platformjának létrehozásával a kormányzati reformra és valódi rendszerváltásra törekszik. #Fidesz #korrupció #választások

Radnai Márk: A Fidesz első sora a vádlottak padjára ülhet

A Tisztítótűz művelet még csak most kezdődött, de a Fidesz szétesése máris expanenciálisan gyorsul. Az Orbán-bábok néhány hete még nagy mellénnyel osztották az észt, most pedig sorra dobják be a törülközőt. Hankó Balázs néhány napig még megoróbálhat bebújni az általa utasított beosztottjai mögé, de a tettei következményét senki nem kerülheti el. A TISZA közösségének eközben arra is figyelnie kell, hogy a maffia másod- és harmadrendű kiszolgálói ne tudjanak átzsilipelni. Ez hitelességi kérdés. A rendszerváltás hitelességének a kérdése. #Tisztítótűz #Fidesz #Rendszerváltás

Index.hu Jul 23

A cikk Tóth Csaba Tibor által az 1989-es rendszerváltás és a 2026-os magyar politikai helyzet közötti párhuzamokat vizsgálja, kiemelve a változások irányát, valamint a társadalmi mozgásokat, amelyek Orbán Viktor és a „Orbán-rendszer” ellen irányulnak, és utal a történelmi himnuszok mögötti identitáskérdésekre is. #választás #Magyarország #OrbánViktor

Béke és valami borzalom
telex Jul 22

Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész lemondásával Magyar Péter úgy véli, hogy Magyarország újabb Orbán-puppet-től szabadult meg, aki akadályozta a politikai rendszerváltást, míg a lemondás okaként a politikai eszközként való használat elleni nyilatkozatot említi. #Orbánbábok #ÚjRendszerváltás #LegfőbbÜgyész

Magyar Péter a legfőbb ügyész lemondásáról: Az ország újabb Orbán-bábtól szabadult meg, aki akadályozta a rendszerváltást

Azt tudtátok, hogy van egy lövésnyom a parlamenti ülésteremben a pulpituson, ahol a napirend előtti felszólalásaimat szoktam kezdeni? 1912-ben egy ellenzéki képviselő háromszor rálőtt Tisza István akkori házelnökre. A merénylő rosszul célzott, a golyó a pulpitusba fúródott. Tisza István egy pillanat szünetet tartott, majd folytatta a beszédét. Sokszor eszembe jut ez is, amikor felsétálok a pulpitusra megtartani a beszédemet. Talán senki nem gondolta volna, hogy az áprilisi rendszerváltás egyik mellékes eredménye lesz a magyar parlamentarizmus feltámadása. Sokszor beszéltem már róla, hogy nekem személyesen milyen sokat hozzátett a politikai edukációmhoz, hogy a ‘90-es évek elején iskola és edzés után a nagymamámmal parlamenti közvetítéseket néztünk. Ahogy a történelmi és jogtörténeti tanulmányaim kedvenc részei is a reformkori, vagy éppen a kiegyezés utáni Országgyűléshez kötődnek. Legendák, misztikus képviselők, hazafiak. Obstrukció, ármányok, merényletkísérlet, mikszáthi anekdoták. Velünk élő történelem. Személy szerint örülök annak, hogy miután Orbán Viktor 16 éven keresztül szándékosan kiüresítette és jelentéktelenné tette az Országgyűlést, nekünk pár hét alatt sikerült feltámasztanunk a parlamentáris hagyományokat, és a politika központja újra a “Tisztelt Ház” lett. Büszke vagyok arra, hogy soha olyan sokan nem követték a parlamenti üléseket és ezzel a közélet alakítását, mint manapság. Örülök, hogy végre újra szexi lett politikával és közélettel foglalkozni, és végre a fiatalok is úgy érzik, hogy van beleszólásuk a közös dolgainkba. Meggyőződésem, hogy ma már a 18 év alattiak túlnyomó része is eléggé felkészült és tájékozott ahhoz, hogy beleszólhasson a közös döntéseinkbe. A magam részéről az alkotmányozás folyamatában támogatnám a választási korhatár 16 évre történő csökkentését. Persze Deáktól, Jókaitól, Eötvöstől, Apponyitól vagy Schlachta Margittól egyelőre még messze van a parlamenti színvonal, de bízom benne, hogy az alkotmánymódosítással bevezetésre kerülő képviselői cikluskorláttal ez is változik majd. Jó lenne, ha a magyar alkotmányosság templomába csak olyanok kerülnének be, akik valóban a hazájukért és a magyarokért szeretnének dolgozni. Hiszen tudjuk, hogy attól mert egy bohóc bekerül a palotába, még nem lesz belőle király, viszont a palota cirkusszá változhat. Szép hétvégét! #politika #történelem #parlament

hvg.hu Jul 16

A Financial Times elemzése szerint Magyarországon bekövetkezett változások jelezhetik a jogállamiság irányába tett lépéseket, miközben felmerül a kérdés, hogy az új kormányfő, Magyar Péter, nem csupán Orbán Viktor helyébe lépett-e, hanem valóban új korszakot nyit-e az ország politikai életében. #Magyarország #OrbánViktor #rendszerváltás

A Magyar-forradalom: Magyarország új korszaka – elemez a Financial Times
24.hu Jul 16

A Financial Times hosszú riportja bemutatja, hogyan bontja le Magyar Péter kormánya az Orbán-rendszert, miután a Tisza Párt áprilisi választási győzelme óta több reformot vezettek be, többek között a közmédia átszervezését és a korrupciós hálózatok lebuktatását célzó lépéseket, míg a társadalomban erős az elvárás a rendszerváltás iránt, de a kormány előtt álló kihívások, mint az ország gazdasági helyzete, továbbra is jelentősek. #TiszaPárt #alkotmányosforradalom #korruptságelküzdelem

Financial Times: Magyar Péter kormánya pillanatok alatt bontja le az Orbán-rendszert
telex Jul 9

A cikk arról szól, hogy a rendszerváltás idején nem számítottak arra, hogy egy párt, jelen esetben a Fidesz, önkényesen írja majd meg a választási törvényt, és a műsor során a párt kormányzásának autokratikus lépéseiről, valamint a Tisza által kezdeményezett 17. Alaptörvény-módosítással kapcsolatos kritikákról beszélnek a Telex újságírói. #Fidesz #OrbánViktor #Alaptörvény

A rendszerváltás idején nem gondolták, hogy majd egy párt magára fogja írni a választási törvényt – élő
hvg.hu Jul 9

Parászka Boróka cikke az aktuális magyar politikai helyzetet elemezve arra figyelmeztet, hogy a NER-önkény által kárvallottak számára az április 12-i rendszerváltás ígérete mögött hosszú és nehézkes út áll, miközben a politikai diskurzusban a nyertesek és vesztesek szoros kapcsolatban állnak egymással, és az emberek egyre inkább az őszinteségre vágynak a politikai kommunikációban. #NER #rendszerváltás #politika

Parászka Boróka: Ez az eksztázis pillanata azoknak, akik a NER-önkény kárvallottjai
Index.hu Jun 30

A parlamentben történt, hogy Forsthoffer Ágnes, a kormánypárti házelnök, megvonta a szót Magyar Péter miniszterelnöktől, ami eddig példátlan eseménynek számít a rendszerváltás óta, és a konfliktus súlyosságát jelzi, hogy mindketten ugyanahhoz a frakcióhoz tartoznak. #politika #MagyarPéter #ForsthofferÁgnes

Példátlan, ami a parlamentben történt Magyar Péterrel
telex Jun 18

A cikk azt elemzi, hogyan alakult a magyarok pénzhez való viszonya a rendszerváltástól napjainkig, hangsúlyozva a pénzügyi tudatosság fejlődését és a gazdasági válságok hatását, valamint az információhiányból fakadó problémákat, amelyek miatt sokan még mindig a pénzt mint misztikus és veszélyes dolgot kezelik. #pénzügy #tudatosság #válság

A magyarok megtanultak félni a pénzüktől