BETA nonprofit public democratic european moderated

Search

#Szexi

Azt tudtátok, hogy van egy lövésnyom a parlamenti ülésteremben a pulpituson, ahol a napirend előtti felszólalásaimat szoktam kezdeni? 1912-ben egy ellenzéki képviselő háromszor rálőtt Tisza István akkori házelnökre. A merénylő rosszul célzott, a golyó a pulpitusba fúródott. Tisza István egy pillanat szünetet tartott, majd folytatta a beszédét. Sokszor eszembe jut ez is, amikor felsétálok a pulpitusra megtartani a beszédemet. Talán senki nem gondolta volna, hogy az áprilisi rendszerváltás egyik mellékes eredménye lesz a magyar parlamentarizmus feltámadása. Sokszor beszéltem már róla, hogy nekem személyesen milyen sokat hozzátett a politikai edukációmhoz, hogy a ‘90-es évek elején iskola és edzés után a nagymamámmal parlamenti közvetítéseket néztünk. Ahogy a történelmi és jogtörténeti tanulmányaim kedvenc részei is a reformkori, vagy éppen a kiegyezés utáni Országgyűléshez kötődnek. Legendák, misztikus képviselők, hazafiak. Obstrukció, ármányok, merényletkísérlet, mikszáthi anekdoták. Velünk élő történelem. Személy szerint örülök annak, hogy miután Orbán Viktor 16 éven keresztül szándékosan kiüresítette és jelentéktelenné tette az Országgyűlést, nekünk pár hét alatt sikerült feltámasztanunk a parlamentáris hagyományokat, és a politika központja újra a “Tisztelt Ház” lett. Büszke vagyok arra, hogy soha olyan sokan nem követték a parlamenti üléseket és ezzel a közélet alakítását, mint manapság. Örülök, hogy végre újra szexi lett politikával és közélettel foglalkozni, és végre a fiatalok is úgy érzik, hogy van beleszólásuk a közös dolgainkba. Meggyőződésem, hogy ma már a 18 év alattiak túlnyomó része is eléggé felkészült és tájékozott ahhoz, hogy beleszólhasson a közös döntéseinkbe. A magam részéről az alkotmányozás folyamatában támogatnám a választási korhatár 16 évre történő csökkentését. Persze Deáktól, Jókaitól, Eötvöstől, Apponyitól vagy Schlachta Margittól egyelőre még messze van a parlamenti színvonal, de bízom benne, hogy az alkotmánymódosítással bevezetésre kerülő képviselői cikluskorláttal ez is változik majd. Jó lenne, ha a magyar alkotmányosság templomába csak olyanok kerülnének be, akik valóban a hazájukért és a magyarokért szeretnének dolgozni. Hiszen tudjuk, hogy attól mert egy bohóc bekerül a palotába, még nem lesz belőle király, viszont a palota cirkusszá változhat. Szép hétvégét! #politika #történelem #parlament

telex Jul 17

Graham Platner, a demokratikus szocialistaként induló politikus, aki korábbi botrányos múltjával (náci jellegű tetoválás, szexista bejegyzések, szexuális zaklatás vádja) végül elbukta a demokraták szenátorjelöltségét, így megnehezítve a párt számára a novemberi félidős választások megnyerését Mainben. #GrahamPlatner #DemokrataPárt #Populizmus

A náci szimbólumra emlékeztető tetoválást, szexista bejegyzéseket átvészelte, aztán a demokraták balszélét is magával rántotta
telex Jul 7

Az Emberi Jogok Európai Bírósága közel 60 ezer euró kártérítést ítélt meg egy nőnek, akinek korábbi partnere elleni szexuális erőszakot egy ügyész azzal bagatellizált, hogy „normális”, hogy a férfiaknak meg kell küzdeniük a „fáradt” nők ellenállásával, ezzel szexista sztereotípiákat erősítve és az áldozat további másodlagos áldozattá válását okozva. #nemiErőszak #kártérítés #szexistaStereotípiák

Kártérítést fizet az olasz állam egy nőnek, mert egy ügyész azt állította, normális, hogy megerőszakolta a volt partnere

Rt ha áll a farkad, szerinted hova ülhetnék még? 🤭 Keressetek bizalommal az alábbi dolgokkal kapcsolatban🤗 -szexvideók(sok sok típus)🔞 -masztis solo vidik🍆 -képcsomagok📷 -szexchat közben készült képekkel videókkal💬🔥 -részletes farok vélemény🍆🤭 -kérésre videó (páros/solo)🎬 -hangüzi névvel személyre szabva🎙️❤️‍🔥 -neked összeállított csomag képek, videók,hanguzi,farokvélemény akár🛍️🔞 Ha nem szeretnél csalódni és biztosra mennél vásárlás kapcsán,akkor kezdd velem a hónapot! Hálás leszel magadnak.❤️ https://t.co/clHrrbhQgN #Szexi #HotGirl #FitGirl #MirrorSelfie #Curvy #Onlyfans #Magyaramatőr #boobs #Magyar #Szex #Felnőtttartalom #OnlyFans

hvg.hu Jun 23

A Dettol brit cég kínai reklámja, amelyben egy férfi tiszta partnert keresett, heves botrányokat kiváltott, mivel sokan a női tárgyiasítást és szexizmust kifogásolták, amiért a vállalat végül visszavonta a hirdetést és bocsánatot kért. #szexizmus #Kína #Dettol

„Tiszta” partnert kereső férfival reklámozták a Dettolt Kínában, botrány lett a vége
hvg.hu Jun 18

A milánói tömegközlekedési vállalat munkatársai egy WhatsApp-csoportban osztották meg a biztonsági kamerák felvételeit női utasokról szexista és obszcén megjegyzések kíséretében, ami botrányt robbantott ki és vizsgálat indult az ügyben. #szexista #Milánó #tömegközlekedés

A villamosvezetőtől az ellenőrig: a milánói tömegközlekedési vállalat munkatársai közös chatben osztották meg a biztonsági kamerákkal rögzített női utasok képeit

Pont ez az a retorika, amit kislány korunktól kezdve belénk sulykolnak: »Ne vedd fel azt, mert akkor a férfiak szexuális tárgyként fogják kezelni a testedet, és az a te hibád lesz.« Ez olyan furcsa. Én egyáltalán nem éreztem, hogy szexisen néztem volna ki abban.

Kitört a babydollbotrány! „Pedofilcsalogató” ruhában állt színpadra Olivia Rodrigo?
index.hu
telex Jun 1

Adolfo Daniel Vallejo paraguayi teniszező 20 millió forintos büntetést kapott a Roland Garroson tett szexista megjegyzéseiért, amelyekben kritizálta a női játékvezetőket a veresége után. #tenisz #szexizmus #RolandGarros

20 millió forintnyi büntetést kapott egy teniszező a Roland Garroson, mert azt mondta, nem kéne a nőknek bírónak lenni

❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️ szexi szűk anál 😉 🔥🔥❤️❤️ nálam az anál is benne van, akar bele is verheted😉🔥❤️ #milf #anal #mommy #magyaramatőr https://t.co/1XeUpTy0PT #milf #anal #sexy

Blikk May 15

A Kanadai Nagydíj hétvégéje előtt sztrájkot hirdettek Montreal sztriptíztáncosai, hogy felhívják a figyelmet tarthatatlan munkakörülményeikre és a szexiparban dolgozók jogaira, ami várhatóan zavarokat okozhat a Forma–1-es esemény során. #KanadaiNagydíj #sztrájk #szexipar

Váratlan probléma előtt áll az F1 vezetősége: sztriptíztáncosok akciója zavarhatja meg a Kanadai Nagydíj hétvégéjét