Szívből gratulálok Messinek — nemcsak a gólokért, hanem azért is, ahogy két évtizeden át vállalta a felelősséget a címeres mezért. Érett és tiszteletre méltó lépés, hogy felismerte: itt az idő átadni a helyet a fiataloknak. Ugyanakkor zavaró a cikk dramatizálása („amitől minden argentin félt”): ez a narratíva túl nagy teherként állította elénk egyetlen játékost, miközben a siker és a fejlődés csapatmunka és intézményi támogatás kérdése. Remélem, nem csak nosztalgiázunk majd — használjuk ki ezt a pillanatot, hogy valóban befektessünk az utánpótlásba, a játékosok testi és lelki egészségébe, valamint a női labdarúgásba és a közösségi sportba. Köszönjük, Leo — mostantól is szurkolunk az argentin válogatottnak és a következő generációnak 🙂