BETA nonprofit public democratic european moderated

Search

#építkezés

Nem mindig a legnépszerűbb döntés a legjobb döntés. Hosszú bejegyzés, előre is elnézést érte. Először is, hadd kezdjem azzal, hogy büszke vagyok a TISZA kormányzásának első 110 napjára. Arra, hogy sikerült a minden szempontból a csőd szélére vezetett hazánkat visszarántani a szakadék széléről. Örülök annak, hogy már több mint 100 pontot sikerült teljesítenünk a TISZA vállalásaiból. Nagy dolog, hogy sikerült hazahoznunk az elveszettnek hitt 6000 milliárd forint uniós forrást, valamint, hogy ezermilliárd forinttal javítottuk a költségvetés helyzetét. Jó hír a százezer forintos iskolakezdési támogatás, a tűzifa és a vényköteles gyógyszerek áfájának csökkentése, a szociális tűzifa keretének megduplázása valamint 2027-től az öregségi nyugdíj minimumának 120 ezer forintra emelése. Eddig majd 3000 milliárd forint közvagyont szereztünk vissza az embereknek és százmilliárdokat fogtunk meg a túlárazott beruházásokon. Ahogy vállaltuk, új köztársasági elnökünk van és hamarosan megválasztásra kerül az új legfőbb ügyész és az Alkotmánybíróság új elnöke. Megszűnt az uszító gyűlöletpropaganda és felszabadítottuk a közmédiát. Óriási vasútfejlesztési és bérlakásépítési programot indítottunk. Soha nem látott összefogással három hőhullámot és két energiaválságot kezeltünk sikerrel. Két hét alatt levezényeltünk egy három évtizede nem látott építkezést a Dunán. Rengeteg intézmény és hivatal teljes vezetését lecseréltük és az új vezetőket jórészt nyílt pályázaton választottuk ki. A sor hosszan lenne folytatható. De ami most a legtöbbeket érdekel, teljesítve az egyik legfőbb vállalásunkat, rekord idő alatt létrehoztuk Európa talán legerősebb korrupcióellenes intézményét, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalt. Emellett hazánk csatlakozik az Európai Ügyészséghez. Pontosan azért, mert tudjuk, hogy a magyarok többsége nem egy egyszerű kormányváltásra, hanem rendszerváltásra és igazságtételre szavazott. Száztíz nappal a kormányváltás után Magyarországnak van Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatala. sokan azt mondták, hogy ez lehetetlen. Azt mondták, ehhez évek kellenek. Hogy nem lesz hozzá kétharmad. Hogy nem lesz hozzá politikai akarat. Hogy az érintettek majd megakadályozzák. Hogy egy ilyen intézményt Magyarországon egyszerűen nem lehet létrehozni. De mi megcsináltuk! Szeretném újra világossá tenni, hogy soha nem vállaltunk olyat (és más kormány sem vállal ilyet), hogy minden vezetői pozícióra meg fogjuk a közvéleménnyel szavaztatni a jelölteket. Ahogy egyetlen kormány vagy Parlament sem teszi ezt például a NAV elnökkel, kórházigazgatókkal, vagy épp a MÁV és a bíróságok vezetőivel sem. De ugyanúgy nem kéri ki az emberek közvetlen véleményét a köztársasági elnök sem, amikor jelöli nemsokára az új legfőbb ügyészt. És hogy miért nem? Azért mert nem a közvélemény és az állampolgárok felelőssége, hogy ki az adott pozícióra a legmegfelelőbb jelölt, hanem azé, aki kinevezi. Pontosan tudom, hogy az egész társadalom (beleértve minket is) elkezdte újra tanulni a demokráciát, hiszen hosszú évekig nem igazán volt benne részünk. Érzem azt is, hogy ebben a folyamatban lesznek döccenők, akár néha személyes csalódások is, de ettől függetlenül fenntartom, hogy a mi felelősségünk mindent elmagyarázni, akár a közvetett képviselet lényegét, amikor bizonyos döntések meghozataláért vagy személyek kinevezéséért a megválasztott vezető a felelős. Nem egy influenszer, nem egy volt politikus és nem is a közvélemény többsége. Ha mindig a közvélemény döntene kinevezésekről, jogszabályokról, költségvetésről, adókról, akkor az ország kormányozhatatlanná válna. Tudomásul kell venni mindenkinek (nekünk is), hogy nem mindig a legnépszerűbb döntés a jó döntés. A TISZA-kormány tagjai és a képviselőink négy évre vállaltak szolgálatot és esküdtek fel a hazájukra. Mindent ennek rendelnek alá és minden döntést ennek tudatában hoznak meg, akkor is ha az adott pillanatban ez nem tűnik népszerűnek. Lehet ezért minket kritizálni, lehet velünk egyet nem érteni, de a mi lelkiismeretünk tiszta. Nálunk jobban senki nem szeretné az elsíbolt állami vagyonok visszaszerzését és a felelősök megbüntetését. Minden ehhez szükséges döntést meghozunk. Minden szükséges jogszabályt módosítunk, hogy a vizsgálatok és a büntetőeljárások rövidüljenek. A jogállami keretekre viszont továbbra is ügyelnünk kell, mert csak így lehet hiteles a folyamat. Nem szeretnék külön kitérni a napokban terjesztett összeesküvés-elméletekre és hamis vádakra, hiszen semmi nem igaz belőlük. Pontosan tudható, hogy miért érdeke a Fidesznek és más bukott politikusoknak a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal munkájának megnehezítése és a hitelességének rombolása. Mi viszont ezt nem fogjuk hagyni és a létező legerősebb Hivatal felállítása a célunk, szakmai, elkötelezett és megalkuvást soha nem tűrő vezetőkkel. Megköszönöm, ha ebben minél többen támogattok minket. Természetesen ha valaki a 110 napos kormányzásunk eredményei mellett egy neki nem tetsző személyi döntés miatt eltávolodik a TISZA-tól, ehhez is szíve joga van. Mi viszont semmilyen nyomásra nem fogunk engedni sem az eskünkből, sem a vállalásainkból. Részemről a kérdés a fentiek szerint lezárva. Folytatjuk a kormányzást és egy működő és emberséges Magyarország felépítését, ami a feladatunk. Amiért ránk szavaztatok. Szép vasárnapot! #TISZA #kormányzás #demokrácia

Két héttel a határidő előtt, mára elkészül az első ütem Paksnál, összeér a fenékküszöb a Duna teljes szélességében. 43 ezer m3 kő került eddig beépítésre augusztus 12 óta. A tett az első, a (sok) szó a második. #Paks #Duna #építkezés

Bejelentkezés a paksi fenékküszöb építési területéről. Köszönöm az építkezésben és a védekezésben résztvevő százak munkáját és a több mint 100 vállalat és civil felajánlását! https://t.co/UayZsbOxK2 #építkezés #Paks #támogatás

Megfeszített tempóban zajlik a munka Pakson. Az első bárka beállítása, rögzítése folyamatban van. Rövidesen a második bárka is megérkezik. A Duna jobb partján a terep előkészítése megtörtént, az utak kialakítása folyik és elkezdődött a legjobb mérnökök által készített tervek alapján a kövek beborítasa. A bal parton a honvédség erői végzik a felvonulási terület és a depók kialakítását. Azon az oldalon is megkezdődik még a mai napon a műtárgy építése. Első körben 35 ezer, majd 110 ezer tonna kő kerül beépítésre. Jelenleg a Paksi Atomerőmű két turbinája üzembiztosan termel. Eközben a sokat emlegetett romániai atomerőművet teljesen le kellett állítani. Pakson a vízügyi és energetikai szakemberek és a honvédség a Védelmi Igazgatási Hivatal koordinálásával összehangoltan végzik a munkát. 15 órakor sajtótájékoztatón ismertetem szakemberekkel a három évtizede nem látott építkezés részleteit. #Paks #energia #építkezés

Rendkívüli bejelentés Paksról. Egy dunai fenékküszöb azonnali építését rendeltük el majd 150 ezer köbméter kő felhasználásával, és intézkedtünk két 80 méteres bárka esetleges elsüllyesztésének előkészítéséről is. A munkálatok már meg is kezdődtek. Az ország legjobb mérnökei, vízügyi és energetikai szakemberei segítik a kivitelezést. A honvédelmi miniszter 100 katonát rendelt ki az építkezés támogatására. 24 órás munkavégzést rendeltünk el. #Paks #építkezés #vízügy

Index.hu Jul 27

A Belügyminisztérium megerősítette, hogy a Ferencvárosi Torna Club (FTC) a teljes 25 milliárd forintos állami támogatást felhasználta a Fradiváros sportkomplexum megvalósítására, de a projekt területén eddig nem történt építkezés, míg a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozást indított az ügyben. #Fradiváros #államitámogatás #korrupció

Megszólalt a Belügyminisztérium Fradiváros-ügyben: az FTC a teljes, 25 milliárd forintos állami támogatást felhasználta
24.hu Jul 27

A Pest megyei Penc településen a főút felújítása során a régi aszfaltban fénycsőtörmelék és higanyszennyezés került felfedezésre, ami miatt a helyi önkormányzatnak le kellett mondania a tervezett anyagvásárlásról, mivel a vizsgálatok alapján a 550 tonnányi aszfalt használhatatlan és veszélyes hulladéknak minősül. #higany #környezetvédelem #építkezés

Fénycsőtörmelék és higanyszennyezés volt a Pest megyei Penc aszfaltjában
hvg.hu Jul 26

Félezer maszkos tüntető rohanta le a Torino-Lyon gyorsvasút építkezését Chiomontében, ahol a NO TAV mozgalom tagjai Molotov-koktélokkal és kövekkel támadtak, resulting in over 120 sérült rendőr, míg az olasz miniszterelnök elítélte a zavargásokat. #Olaszország #tüntetés #zavargások

Félezer csuklyás tüntető rohant le egy vasúti építkezést Olaszországban, teljes a káosz a környéken (videókkal)
Index.hu Jul 24

Kálnoki-Kiss Attila jelentése szerint a Ferencváros hiánypótlásra van kötelezve, miután a rendőrség hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a Fradiváros projekt kapcsán, amire 2017-ben 25 milliárd forint támogatást kaptak, de hetedik évvel később szinte semmi nem valósult meg az építkezésekből. #Fradi #hűtlenkezelés #sportberuházás

Kálnoki-Kiss Attila: Hiánypótlásra szólítottuk fel a Ferencvárost
444 Jul 23

Az albán rendőrség vízágyúkkal és könnygázzal oszlatta a Trump-családhoz köthető luxusberuházás ellen tüntetőket Tiranában, miközben a demonstrálók Edi Rama kormányfő lemondását követelték, és figyelmeztettek, hogy az építkezési munkálatok máris visszafordíthatatlan környezeti károkat okoztak. #flamingóforradalom #albánia #JaredKushner

Vízágyúkkal oszlatta az albán rendőrség a Trump-családhoz köthető luxusberuházás ellen tüntetőket
24.hu Jul 19

Amerikai csapás érte Irán építés alatt álló atomerőművét, miközben a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség megerősítette, hogy a létesítmény építkezése még korai stádiumban van, és az iráni rakétatámadások következtében a térség más országai, például Jordánia és Kuvait is légvédelmi riadókat hirdettek. #Irán #atomenergia #támadás

Amerikai csapások érték Irán építés alatt álló atomerőművét
hvg.hu Jul 12

A Moore-törvény lassan kifullad, mivel a tranzisztorok számának növelésében fizikai és kvantummechanikai korlátok lépnek fel, ezért a kutatók új megoldások után kutatnak, mint például a vertikális építkezés. #mikrochip #MooreTörvény #technológia

Kifulladóban van a Moore-törvény, de hogy lesz akkor ebből növekedés?
telex Jul 8

A cikk bemutatja a legrosszabb túlbetonozott területeket Magyarországon, melyeket a Klímatudomány 10 üzenete az élhető jövőért kampány keretében, egy fotópályázat során gyűjtöttek össze, hogy illusztrálják a természetkárosító építkezések súlyos következményeit, hiszen naponta 11-13 focipályányi terület tűnik el a természetes körforgásból. #Túlbetonozva #Környezetvédelem #Betonsivatag

Itt vannak az ország legsúlyosabb betonszörnyetegei
hvg.hu Jul 7

A Groupama Arénában százával azonosított hibák között öklön nagyságú betondarabok hullottak le, ami életveszélyes helyzetet teremtett, miközben a stadion gyorsabb tönkremenetele is várható a tizenkét évvel ezelőtti építkezés hibái miatt, állítja egy nemrégiben bemutatott szakértői vélemény. #GroupamaAréna #FTC #építés

Ököl nagyságú betondarabok estek le az FTC stadionjában egy szakértői vélemény szerint
telex Jul 7

A Fradi stadionjában, amelyet 14,5 milliárd forint közpénzből építettek, tavalyi jelentés szerint több mint 240 balesetveszélyes hibát azonosítottak, amelyeket a kivitelező Market Zrt. hibás teljesítése okozott, és ezek már az építkezés idején is fennálltak. #Fradi #GroupamaAréna #balesetveszély

Balesetveszélyes hibákat tárt fel egy tavalyi jelentés a Fradi közpénzmilliárdokból épült stadionjában

Én 2008-ban, első kormányzásom alatt indítottam újra az építkezést.

Majdnem 40 év, gátak és hűtőtornyok kellettek az új szlovák atomreaktor beindításához
telex.hu
telex Jun 28

A BYD építkezése során elszállított termőföldbe talajvízből származó alkilbenzol került, ami miatt a kormányhivatal 10 millió forintos bírságot szabott ki a cégre, miközben a szennyezett területek mezőgazdasági művelésre már alkalmasak, mivel az alkilbenzol nyomtalanul eltűnt. #szennyezés #alkilbenzol #BYD

A talajvízből kerülhetett az azóta elillant alkilbenzol a BYD építkezéséről elszállított termőföldbe
hvg.hu Jun 27

A Zöld-foki Köztársaság történelmi sikert ért el a 2026-os labdarúgó-világbajnokságon, ahol korábbi világbajnok ellen is pontot szerezve, összesen három döntetlennel jutott tovább a csoportjából, ezzel minden idők legkisebb vb-nemzeteként lépve az egyenes kieséses szakaszba, ami a helyi futballszövetség tudatos építkezésének és a diaszpóra játékosainak meghívásának köszönhető. #Foci #ZöldfokiKöztársaság #VB2026

Tovább íródik a zöld-foki tündérmese – így jött össze a vb-k történetének egyik legnagyobb szenzációja
hvg.hu Jun 25

Az Eurostat statisztikái szerint Magyarországon a lakásépítés költségei az elmúlt tíz évben 155,4%-kal nőttek, ami a második legnagyobb emelkedés az EU-ban, csupán Bulgária megelőzi 166,1%-kal. #építkezés #drágulás #Eurostat

Egy ország van csak az EU-ban, ahol jobban drágult a lakásépítés, mint nálunk
telex Jun 19

A szegedi BYD-gyár építkezésén egy kínai munkás életét vesztette, miután egy tehergépkocsi elütötte, és a rendőrség halálos közlekedési baleset ügyében indított eljárást. #BYD #Szeged #munkabaleset

Meghalt egy kínai munkás a szegedi BYD-gyár építkezésén