Néztem Kapitány Istvánt és azt vettem észre, hogy a szakmai dumát valamint ezeket az összetett válaszokat Toroczkai, Rétvári, stb. nemhogy felfogni, hanem megérteni is képtelenek! Ott beszél az ember a pulpituson, nyomja fejből a hálózati terhelhetőséget, a felvevő oldalt meg a fizikai korlátokat, mintha csak a reggeli kávéját inná. Látszik, hogy nem a faliújságról olvassa, benne van a szakma. A túloldalon meg ott ül a Nemzeti Érettségizett Statiszta, és az arcára van írva a teljes egzisztenciális krízis. A harmadik összetett mondat után az agya végleg elengedte a fonalat, és átváltott abba a tipikus, üres nézésbe, amit legutóbb a középiskolai fizikaórán produkált a hátsó padban, mielőtt megkapta a kettesét jófejségből. Aztán persze megkapja a mikrofont, mert a demokrácia nagy ajándéka, hogy a gombnyomáson kívül beszélni is szabad. Mit kapunk a hálózati szűk keresztmetszetekre válaszul? Semmit. Jön a menetrendszerű magánszám, egy az egyben lehozva a családi bulik kötelező, pálinkaszagú konteós rokonának a szintjét. Azt a figurát, akit a lagziban is csak azért nem vezetnek ki a kertbe, mert mégiscsak a családhoz tartozik, így inkább mindenki bólogat megmosolyogva, amikor elkezdi magyarázni, hogy a háttérhatalom mérgezi a kutakat. Na, pont ezen a szellemi szinten dörren meg a parlamenti mikrofon. A legnagyobb fricska az egészben mégis az a társaság, amelyik 16 évig abban szocializálódott, hogy a lojalitás mindent visz, a szakértő meg egy gyanús ellenség, akit el kell kussoltatni. Most meg ott ülnek az ellenzéki padsorokban, és fogalmuk sincs, mit kellene csinálni. A gyári beállításukban csak a parancsteljesítés volt benne, most meg hirtelen intellektuális munkát kellene felmutatni... Hát, olyan is. Úgy pislognak abban a patkóban, mint akik teljesen eltévedtek. A lényeg, hogy a fizikát nem lehet politikai lojalitással hajlítani, a hálózatot meg mérnökök fogják összerakni, nem a demagógia. A többieknek meg marad a pózolás, meg a dörgedelmes semmi... #magyar2026 #Tisza2026 #politika #szakma #demokrácia
