BETA nonprofit public democratic european moderated

Search

#emlék

A Bosnyák téri 300 milliárdos irodabiznisz kapcsán üzenem Tiborcz Istvánék üzleti körének, azon belül is a Bayer Constract-nak és Balázs Attilának: vége van a közpénzek zabrálásának. Miután a kormány elállt az Orbánék által kötött százmilliárdos szerződésektől, a Bayer Construct Zrt. és a bosnyák téri gigaberuházásra létrehozott projektcég, a ZVK Development Kft. egymást követő napon csődvédelmet kért. Szeretném bejelenteni, hogy a kormány válaszul stratégiailag kiemelt jelentőségűvé minősítette a Bayer Construct Zrt. és a ZVK Development Kft. csődeljárását. A kormány döntése nyomán a két csődeljárásban a bíróság a kizárólagos állami tulajdonban álló Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft.-t rendeli ki vagyonfelügyelőként. Az állami vagyonfelügyelő transzparensen áttekintheti a cégek teljes vagyoni helyzetét, betekinthet a könyveikbe, megvizsgálhatja a szerződéseiket és a pénzforgalmi számláikat, valamint ellenőrizheti az új kötelezettségvállalásaikat. A vagyonfelügyelő jóváhagyása nélkül a cégek új vagyoni kötelezettséget nem vállalhatnak, az engedélye nélkül kötött ügyleteket pedig megtámadhatja, és a csődvédelem szabályaiba ütköző kifizetések visszakövetelését kezdeményezheti. Ha pedig korábbi vagyonkimentés gyanúját észleli, azt köteles a bíróságnak és az illetékes hatóságoknak bejelenteni. Feladata lesz a hitelezői követelések nyilvántartása és a hitelezőkkel kötendő egyezség előkészítésének ellenőrzése is. A célunk világos: minden rendelkezésünkre álló törvényes eszközzel megakadályozzuk, hogy a tulajdonosok, vagy a mögöttük álló személyek vagyont menekítsenek ki a cégekből, miközben a veszteséget az államra, a hitelezőkre, a dolgozókra és az alvállalkozókra hagyja. Szeretném innen is emlékeztetni Tiborcz István üzlettársát, a Bayer Constract tulajdonosát: a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben lévő gazdálkodó szervezet vagyonának elvonása, színlelt ügyletek megkötése csődbűncselekmény. Nem fogjuk hagyni, hogy következmények nélkül maradjon, ha megkárosítják a magyar államot és az adófizetőket. #közpénz #transzparencia #csőd

hvg.hu 3d

Thousands of people remembered Ratko Mladic in Banja Luka, while reports were made to the prosecutor's office of Bosnia and Herzegovina regarding social media posts that qualify as glorification of the convicted war criminal. (translated)

Több ezren emlékeztek a népirtásért elítélt Ratko Mladicra Banja Lukában

„Felejthetetlen emlékeket és pillanatokat viszek magammal. Lelkemben békével és büszkeséggel búcsúzom, álomszerű pillanatokat szerezhettem nektek és csapattársaimnak. Hihetetlen volt mindezt veletek átélni. Szeretlek titeket! Köszönöm Istennek, hogy argentinná tett.”

„Nincs már több, amit adhatnék” – visszavonult a válogatottságtól Lionel Messi
24.hu

Megérkeztünk a Bledi Stratégiai Fórumra, a csodálatos Bledi-tó partjára. Szlovénia miniszterelnökének meghívására közép-európai kormányfőkkel tárgyalunk Európa jövőjéről. Az első megbeszélésnek helyet adó Vila Bled megérdemel egy részletes bemutatást. A története szinte leképezi a 20. századi Közép-Európa történelmét. A Bledi-tó partján eredetileg 1883–1885 között épített villát az osztrák arisztokrata Windischgrätz család, majd 1922-ben I. Sándor, a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság későbbi jugoszláv királya vásárolta meg. A királyi család nyári rezidenciaként használta, és új palotát is terveztek ide Jože Plečnik tervei alapján, ám Sándor 1934-es meggyilkolása, majd a második világháború miatt az elképzelés nem valósult meg. A háború után Tito jugoszláv elnök nyári rezidenciájává alakították a birtokot; a ma látható épület Vinko Glanz tervei alapján 1947-re készült el. Tito itt nemcsak pihent, hanem valóságos diplomáciai központot működtetett: vendége volt többek között Nikita Hruscsov, Haile Selassie, Dzsaváharlál Nehru, Indira Gandhi, Gamal Abdel Nasszer és Kim Ir Szen. A villa ma is őrzi Tito lakosztályát, dolgozószobáját, privát liftjét és egykori mozitermét, amelynek monumentális, 1947-es falfestménye Jugoszlávia második világháborús történetét meséli el. A parkban álló Belvedere pavilon eredetileg a soha meg nem épült királyi rezidencia része lett volna, Tito idején pedig informális teázások és találkozók helyszíne lett. 1984-ben a Vila Bled szállodaként nyitotta meg kapuit, így ma különleges módon egyszerre luxushotel és a királyi Jugoszlávia, Tito állama és a modern Szlovénia történelmi emlékhelye. #BlediStratégiaiFórum #Szlovénia #KözépEurópa

Megrendítő és egyben felemelő volt az 500 évvel ezelőtti csata áldozataira emlékezni ma Mohácson. A magyar történelem közepén az egész nemzetünket megrázó tragédia történt a mohácsi csatamezőn. Legalább 20 ezer magyar hős vesztette életét az augusztus 29-i ütközetben, köztük II. Lajos király. Ma ezrekkel emlékeztünk a mohácsi főtéren és a csatamezőnél kialakított Nemzeti Emlékhelyen Megható volt, ahogy több egykori áldozat elnyerte végső nyughelyét az újonnan épített zsolnai cserepes kápolnában. Tisztelet a hősöknek! #Mohács #MagyarTörténelem #Hősök

hvg.hu 1w

The British royal guard commemorated Dolly Parton in front of Buckingham Palace with the song "From Nine to Five," whose death was announced on August 25, while the king and Duchess Camilla emphasized the joy and inspiration the singer provided to many children in a farewell message. (translated)

Videó: A Kilenctől ötig főcímdalával emlékezett Dolly Partonra a brit királyi gárda a Buckingham-palota előtt

Ma reggel elhunyt Nádas Péter Kossuth-díjas, világhírű író. Isten Önnel, Művész Úr! 🖤🖤🖤 https://t.co/W9aXNm8a3u #NádasPéter #irodalom #emlék

hvg.hu 1w

Mayor Gergely Karácsony called the body of work of the Kossuth Prize-winning writer Péter Nádas, who passed away on Wednesday, the pinnacle of world literature and Hungarian literature, emphasizing that Nádas will forever remain in people's memories, having deeply influenced the spirit of Budapest. (translated)

Karácsony Gergely Nádas Péterről: „Rá is igaz immár: mostantól mindenhol ott lesz, csak itt nem”

Dolly Parton passed away at the age of 80 on August 25 from cancer, after being admitted to the Vanderbilt-Ingram Cancer Center in Nashville four days earlier, and her death was announced by her nephew, who reminded the public of Parton's charitable activities and musical legacy. (translated)

Kiderült, mi okozta Dolly Parton halálát

Hogyan változik meg egy festmény, ha egy irodalmi szereplő szemén keresztül nézzük? Mona Lisa — Leonardo da Vinci (1452–1519) Elizabeth Bennet talán elmosolyodna a híres mosolyt övező sokféle elméleten. Emma Woodhouse valószínűleg azonnal megpróbálná megfejteni a portrén látható nő személyiségét. Vízililiomok — Claude Monet (1840–1926) Anne Elliot talán az időt, az emlékezetet és a változást látná bennük. Mr. Darcy pedig éppen a kép nyugalmát és visszafogottságát értékelné. Csillagos éj — Vincent van Gogh (1853–1890) Catherine Morland talán egy rejtély kezdetévé változtatná a nyugtalan eget. Marianne Dashwood először talán az érzelmet venné észre, és csak utána a tájat. Ezek a szereplők Jane Austen (1775–1817) világához tartoznak, míg a festmények egészen különböző korszakokból származnak. Talán az egyik érdekes módja annak, hogy a művészetre tekintsünk, ha nemcsak azt kérdezzük: „Mit látok?” hanem azt is: „Mit látna valaki más ezen a festményen?” #Művészettörténet #HíresFestmények #LeonardoDaVinci #ClaudeMonet #VincentVanGogh #MűvészetÉsIrodalom #Múzeumok #20260826 #0027 #MrCulturewise #CaptainWeb #Magyar

hvg.hu 2w

As a result of the Russian airstrikes, at least 15 people have died and more than 40 have been injured in Kyiv, while numerous residential buildings and public institutions have also been damaged, which is why a day of mourning has been declared in the city in memory of the victims of the tragedy. (translated)

Tizenöt ember meghalt az éjszakai orosz légicsapásokban Kijevben
444 2w

At least twelve people have died and more than thirty were injured as a result of overnight Russian airstrikes in Kyiv, while numerous residential buildings, public buildings, and infrastructure were damaged, leading to August 21 being declared a day of mourning in memory of the victims. (translated)

Tucatnyian haltak meg az éjszakai orosz légicsapásokban Kijevben
Tomy 3w

A halál – az elfogadhatatlan végesség Talán nincs még egy olyan bizonyosság az emberi életben, amelyet ennyire nehezen tudunk elfogadni. A halál mindig is ott állt mellettünk: a barlangok sötétjében, a piramisok árnyékában, a középkori templomok falain, a csatatereken, a járványok idején és a modern kórházak steril folyosóin. Mégis minden korszak embere úgy érezte, hogy a halál valamiképpen idegen. Mintha nem hozzánk tartozna. Mintha valami rendellenesség volna az élet rendjében. A történelem során az emberek nem egyszerűen meghaltak – értelmet próbáltak adni a halálnak. Az őskori temetkezések azt mutatják, hogy már tízezer évekkel ezelőtt is hittek valamiféle folytatásban. A halott mellé fegyvert, ékszert, ételt, használati tárgyakat helyeztek. Nem azért, mert a földnek szüksége volt rájuk, hanem mert úgy gondolták: a halottnak még szüksége lehet rájuk. A sír nem a vég volt, hanem egy kapu. Az ókori egyiptomiak talán minden népnél komolyabban vették a halál utáni életet. A test megőrzése, a mumifikálás, a sírkamrák díszítése, a Halottak Könyvének szövegei mind arról szóltak, hogy a halál csak egy állomás. Az ember lelke tovább él, de ehhez szüksége van arra, hogy neve fennmaradjon, teste felismerhető maradjon, és átkelhessen az istenek ítéletén. Számukra a feledés volt az igazi halál. A görögök egyszerre féltek és filozofáltak a halálról. Homérosz hősei dicsőséget kerestek, mert tudták, hogy az élet rövid. Platón a lélek halhatatlanságáról elmélkedett, míg a sztoikusok azt tanították: a halál természetes, ezért nem szabad rettegni tőle. Könnyű ezt kimondani. Sokkal nehezebb akkor, amikor egy szeretett ember utolsó lélegzetét halljuk. A középkor embere sokkal közelebb élt a halálhoz, mint mi. A gyermekhalandóság magas volt, a járványok falvakat pusztítottak el, a háborúk mindennaposak voltak. A halál nem kivételes esemény volt, hanem állandó jelenlét. Ezért született meg a memento mori gondolata: emlékezz a halálra. A koponyák, homokórák, csontvázábrázolások nem a borzalmat akarták növelni, hanem emlékeztetni: az élet mulandó, ezért számít, hogyan élünk. A gyász is egészen más volt. Ma gyakran igyekszünk gyorsan túljutni rajta. A társadalom türelmetlen a gyásszal szemben. Néhány hét után azt várja, hogy térjünk vissza a munkába, a hétköznapokba, a mosolyhoz. Régen a gyásznak ideje volt. Hónapokig vagy évekig fekete ruhát viseltek, letakarták a tükröket, megállították az órákat a halál pillanatában. A házban virrasztottak a halott mellett. Nem elrejtették a halált, hanem együtt voltak vele. A 19. században a halál szinte családi esemény volt. A halottat otthon ravatalozták fel, a rokonok megérintették, elbúcsúztak tőle. Különös szokások is kialakultak: hajtincsből készített emlékékszerek, posztumusz fényképek, amelyek az utolsó közös emléket őrizték. Ezek ma talán hátborzongatónak tűnnek, de valójában ugyanarról szóltak, mint minden gyász: ne tűnj el teljesen. És talán ez az emberiség legnagyobb közös története. Nem a háborúk, nem a birodalmak, nem a királyok. Hanem az, hogy minden korszak embere megpróbálta valahogyan legyőzni a végességet. Emlékművekkel, sírokkal, legendákkal, vallásokkal, gyermekekkel, könyvekkel, dalokkal. Minden kultúra feltette ugyanazt a kérdést: valóban ennyi az ember? A halál azért olyan elfogadhatatlan, mert a szeretet nem ismeri a végességet. Amikor elveszítünk valakit, nemcsak egy embert veszítünk el, hanem a közös jövőt is, amelyet elképzeltünk vele. Ezért a gyász valójában nemcsak a múltról szól, hanem az elveszett jövőről is. A történelem azt tanítja, hogy a halált soha senki nem tudta megszelídíteni. De azt is, hogy az emlékezés különös hatalom. Amíg kimondjuk valakinek a nevét, amíg felidézünk egy történetet, egy mozdulatot, egy nevetést, addig valami mégis ellenáll a végességnek. Talán ezért építünk sírokat. Talán ezért gyújtunk gyertyát. És talán ezért mesélünk történeteket azokról, akik már nincsenek közöttünk. Fotó: Open AI

Péter Magyar stated during the parliamentary session in response to László Toroczkai that as long as the Our Homeland Movement does not apologize for their statements regarding the victims of the Roma Holocaust, there is nothing for them to discuss, as they are desecrating their memory. (translated)

Magyar Péter Toroczkai Lászlónak: Amíg önök nyilvánosan nem kérnek bocsánatot, addig nincs miről beszélnünk

Köszönöm a beszélgetést Baka Andrásnak, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökének! Baka András jogtudós, főiskolai tanár, az állam- és jogtudományok kandidátusa, az Államigazgatási Főiskola egykori főigazgatója és két cikluson át az Emberi Jogok Európai Bíróságának bírája. Emlékezetes, hogy Baka Andrást az Alaptörvény 2011-es elfogadásakor, az uniós joggal ellentétesen távolították el a Legfelsőbb Bíróság éléről. Ezt követően a Kúria tanácsvezető bírájaként dolgozott. Baka András az európai jog és az alkotmányozási folyamatok egyik legelismertebb hazai szakértője, nemzetközi szinten jegyzett jogtudós. Volt miről beszélgetni. #jogtudós #alkotmányjog #emberijogok

Szívünkben őrizzük az áldozatok emlékét, és soha nem felejtjük el őket. Megújítjuk elkötelezettségünket az unió alapjául szolgáló értékek fenntartása mellett. Csak az emlékezés, az oktatás és az eltökélt cselekvés révén építhetünk olyan Európai Uniót, ahol minden ember méltóságban, egyenlőségben és szabadságban élhet. A gyűlöletnek nincs helye Európában.

Európát sújtó cigányellenességre hívta fel a figyelmet az Európai Bizottság
index.hu
Index.hu Aug 3

On the Day of Remembrance of the Roma Holocaust, the European Commission warned that anti-Roma sentiment continues to be a serious problem in Europe, emphasizing the importance of social inclusion and combating discrimination. (translated)

Európát sújtó cigányellenességre hívta fel a figyelmet az Európai Bizottság
444 Jul 28

Volodimir Zelenszkij az Egyesült Államokba érkezett, hogy Donald Trumppal és más politikai vezetőkkel tárgyaljon az orosz ballisztikus rakéták elleni védelem érdekében, miközben tiszteleg Lindsey Graham szenátor emléke előtt, aki Ukrajna egyik legnagyobb támogatója volt. #orosz-ukránháború #EgyesültÁllamok #VolodimirZelenszkij

Zelenszkij landolt az Egyesült Államokban, a fő célja, hogy érdemi segítséget kapjon az orosz ballisztikus rakéták elleni védelemhez
Index.hu Jul 28

Budapesten új rekordot döntött a Duna vízállása, amely a rendkívüli aszály következtében 31 centiméterre csökkent, ezzel túlszárnyalva a 2018-as korábbi mélypontot, és számos hajóroncs és történelmi emlék került napvilágra. #Duna #vízállás #aszály

Megdőlt a rekord, minden eddiginél alacsonyabb a Duna vízállása Budapesten
Carly Simon Jul 28

Nem tartom a Parkinson-kórt ajándéknak vagy áldásnak. Egyik sem. Nehéz, frusztráló és néha félelmetes. Még mindig tanulom, hogyan éljek vele, és hogyan fogadjam el anélkül, hogy úgy érezném, feladtam valami alapvetőt. Még mindig írok, énekelek, álmodozom, nevetek, aggódom, emlékezem, és néha csapdába esem egy túl párnázott fotelben

Hosszú hallgatás után megszólalt Carly Simon, súlyos betegségei miatt vonult vissza a nyilvánosságtól
index.hu